2010. jún. 21.

9. fejezet

9. fejezet
OLYAN BIZTOS,MINT A POKOL,HOGY JÖN EGY
LÁTHATATLAN

Nem tervezetem el,hogy búcsút mondok apámnak. Minden után, egy rövid hívás Samtől
és a játék elkezdődik. El akart vágni, és visszanyomni. Talán fel akart dühíteni, vagy
talán bántani – valami erő azt súgta, hogy Sam új szabályokat fektethet le.
Billy már izgatottan várt, valamit tudott már. Egy mérföldre volt tőlem, ült a fehér
fotelében, pontosan arra nézve amerről felbukkantam a fák közül. Láttam bíráló
tekintetét, egyenes előreszegezve a fejemet egyenes az általam összetákolt garázshoz
vettem az irányt.
„Van egy perced, Jacob?”
Tétován megálltam, felé, majd a garázs felé nézve.
„Gyere már kölyök. Legalább segíts bemenni.”
Összeszorítottam a fogaimat, de arra a következtetésre jutottam, hogy inkább, mint
összefutni Semmel.
„Mióta szorulsz segítségre öreg ember?”
Reszelős hangján nevetett. „Fáradtak a kezeim. Egész ideáig hajtottam magam Suetól.”
„Ez lejtő, egész úton gurultál.”
Feltoltam székét a rámpán, amit én csináltam neki, és betoltam a nappaliba.
„Látnod kellett volna. Olyam 30km/h-val mehettem . Fantasztikus volt.”
„Teljesen tönkre fogod tenni ezt a széket, és majd húzhatod magadat a kezeddel a
földön.”
„Semmi esetre. Az a te feladatod lesz, hogy vigyázz rám.”
„Nem mennél sok helyre.”
Billy kezeivel kormányozva a hűtőhöz gurult.
„Enni valamit?
„Megfogtál. Paul egész nap itt volt, így nem ettem semmit.”
Billy mosolygott. „Lassan el kell dugnunk a kaját,ha nem akarunk éhezni.”
„Mond meg Rachelnek, hogy maradjon a saját helyén.”
Billy vicces hangszíne eltűnt, szemei lágyak voltak. „Csak néhány hétig lesz itthon.
Hosszú idő óta először jött haza. Nehéz – a lányok idősebbek voltak, mint te mikor
elvesztették az anyukat. Nekik több fájó emlékük van ebben a házban.”
„Tudom.”
Rebecca csupán egyszer jött vissza,mióta férjhez ment, valószínű jó döntést hozott. Jó
ajándék volt a repülőjegy Hawairól.Washington város elég zárt volt ahhoz, hogy
Rachel ne érezze a különbséget. Külön osztályokba járt nyaranta, a kampuszon egy
kávézóban 2 műszakban dolgozott. Ha nem talált volna Paulra, biztos még mindig így
élne.Talán ezért nem akarta Billy kirúgni tőlünk.
„Nos, el kell intéznem pár dolgot…”indultam a hátsó ajtó felé.
„Várj egy kicsit Jake. Nem akarod elmondani, hogy mi történt? Hívjam fel inkább
Semet?”
Lehajtott fejjel, háttal álltam neki.
„Semmi sem történt. Sem csak búcsút mondott nekik. Mintha mindannyian egy nagy
pióca szerető csoport lennénk.”
Jake…”
„Nem akarok beszélni róla.”
„Hamarosan viszont látlak?”
Hosszú ideig csend volt a szobában, míg azon gondolkodtam, hogy hogyan mondjam el.
„Rachel visszakaphatja a szobáját. Tudom utálja a huzatos helyét.”
„Inkább aludna a földön, semmint hogy elveszítsen téged. Tehát,látlak.”
Hallgattam.
„Jacob, kérlek, ha szükséged van időre…Rendben, de ne legyen olyan hosszú, mint
legutóbb. Gyere vissza.”
„Talán. Talán a munkám eredménye esküvő lesz. Ott van Sem, meg Rachel, Jared és
Kim, lesznek talán a következők. Talán kéne egy öltöny.”
„Jake nézz rám.”
Lassan megfordultam.”Mi az?”
Egy hosszú percig a szemembe nézett. „Hova mész?”
„Nincs pontos hely, amire gondolnék.”
Félredöntötte a fejét. „Nem tudod?”
Meredten néztük egymást.
„Jacob,”mondta. Hangja feszült volt. „Jacob,ne tedd. Nem éri meg.”
„Nem tudom, hogy pontosan miről beszélsz.”
„Hagyd Bellát és a Culleneket. Semnek igaza volt.”
Bámultam rá egy percig, majd két lépéssel a telefonnál voltam,felvettem a készüléket és
kitéptem a falból a zsinórt.
„Viszlát apa.”
„Jake,várj,” – kiabált utánam, de már kint voltam a szobából.
Motorral nem haladtam olyan gyorsan,mint futva, de sokkal diszkrétebb volt. Azon
töprengtem,hogy mennyi időbe telik Billynek, hogy valahogyan üzenetet küldjön
Semnek. Éreztem, hogy még mindig farkas. Akkor van baj, ha Paul korábban ér vissza.
Pillanatok alatt értesítheti Semet, arról hogy mit tettem…
Nem aggódtam emiatt. Olyan gyorsan fogok menni,ahogyan csak tudok,ha pedig
elkapnak akkor kötök velük valamilyen alkut.
Életet rúgtam a biciklibe, agy száguldottam lefelé a sáros, keskeny úton. Nem néztem
magam után, ahogy elhagytam a házat. A fő út a turisták miatt zsúfolt volt, ide –oda
cikáztam az autók között, néhányan rám dudáltak A rádiót a 101.17-re állítottam és
nem foglalkoztam semmivel. A felező vonalon mentem, nem ez fog megölni, de könnyen
leeshetek. Néhány törött csont – néhány nap alatt rendbe jönne, ha ne lenne ez a dolog.
Egy irányba kicsit kitisztult, így arra hajtottam. Nem értem hozzá a fékhez,amíg le nem
zárult a veszélyes manőver. Egy figura és megint és megint egyenesben voltam Sam itt
már nem fog utánam jönni,már késő volt. Nem sokára eljött a pillanat – amikor,biztos
voltam, hogy meg fogom tenni - hogy átgondoljam pontosan mit is akarok csinálni.
Lassabbra vettem a tempót, jóval óvatosabb voltam, mint szükséges lett volna. Tudtam,
hogy hallani fogják, hogy jövök , akár motorral, akár anélkül, így a meglepetés kilőve.
Az álruhának sincs értelme. Edward hallaná a terveimet, amikor túl közel érnék
hozzájuk. Ismertem az egóját, tudtam, hogy egyedül akar majd megküzdeni velem.
Így csak odasétálok, Samnek én leszek az indok, hogy kihívja Edwardot.
Prüszköltem. A parazita olyan ütést kap, mint , még soha.
Amikor végeztem vele, próbálok majd minél többet elintézni közülük,mielőtt
elkapnának. Hú –elképesztő, hogy Sem hogy tudta kezelni a halálos provokálásomat.
Meg fogom tenni,amit elterveztem. Lassan elérem a leágazást, az arcom paradicsom
színű lett,ahogy megéreztem a vámpírok szagát. Felfordult a gyomron.
Nem tudtam mire számíthatok, sehol nem volt senki a hatalmas fehér réten. Persze
tudták, hogy itt vagyok.
Leállítottam a motort és hallgattam a csendet. Most már hallottam egy ideges morgást a
kétszárnyú ajtó mögül. Valaki volt itthon. Hallottam a nevemet, és
mosolyogtam,boldoggá tett a tudat, hogy feszültséget okoztam. Még nagyobb levegőt
vettem, gondoltam bent még rosszabb lesz a szag és felugrottam a verandára. Mielőtt
még hozzáérhettem volna, kinyílt az ajtó és a doktor állt a fényben komoly szemekkel.
„Hello, Jacob,”üdvözölt barátságosabban, mint vártam volna.”Hogy vagy?”
A számon keresztül egy mély levegőt vettem, a bentről kijövő szag erősebb volt.
Meglepődtem,hogy Carlisle jött ki,azt vártam, hogy Edward nyit majd ajtót. Carlisle
olyan…inkább emberi volt. Kényelmetlenül éreztem magam, ahogy az arcába néztem
tudva, hogy arra készülök, hogy őt is megöljem.
„Hallottam, hogy Bella élve jött vissza.”mondtam
„Nos Jacob ez nem pont a legjobb idő. A doki feszengett, de nem azért amiért vártam
volna.”Elintézhetnék ezt később?”
Némán bámultam őt. Volt alkalmasabb idő a halálra?
És akkor meghallottam Bella hangját, durván kiabált, nem tudtam másra gondolni.
„Miért ne?”kérdezte Bella valakitől. „Jacob előtt is őriznünk kell a titkot? Miért?”
Nem olyan volt a hangja amilyennek képzeltem. Megpróbáltam felidézni a hangját egy
fiatal vámpírnak, akikkel a tavasszal találkoztunk, de nem olyan volt. Talán ennek az
újszülöttnek, nem volt olyan éneklő hangja. Talán minden újszülött vámpírnak más a
hangja.
Gyere be kérlek Jacob.”mondta Bella lágyabban.
Carlisle szemei összeszűkültek. Csodálkoztam,ah Bella szomjas. Az én szemeim is
összeszűkültek.
„Ne haragudj,”mondtam a dokinak,amikor elléptem mellette. Nehéz volt – minden
ösztönöm tiltakozott,még akkor is ha ők biztonságos vámpírok voltak. Távolabb
akartam állni Charlisletól, amikor elkezdődik a harc,pont elegen voltak ,nélküle is. A
falnak nyomva hátamat beléptem a házba. A szeme körbepásztázta a szobát
barátságtalan volt. Amikor legutóbb itt jártam minden fel volt díszítve. Most minden
fényes és fakó volt, beleértve a 6 vámpírt is. Mind itt voltak, együtt, de nem ez zavart. A
nyálam a padlóra csöpögött. Itt volt Edward,arcán számomra hihetetlen kifejezés ült.
Láttam már dühösnek és arrogánsnak, de most először láttam rajta fájdalmat. Mintha
félig halott lett volna. Nem nézett rám, meredten révedt maga elé,mintha valaki most
akarná elégetni. Szorosan összefonta a karját maga előtt. Nem élveztem ezt. Csak egy
dologra tudtam gondolna,ami ilyen állapotba hozhatta őt, és a szemem megkereste.
Láttam, amint megéreztem az illatát. Meleg,tiszta, emberi.
Bella félig a kanapé mögött ült, karjaival átkulcsolva térdeit. Egy hosszú percig nem
láttam mást, minthogy ő ugyanaz a Bella,volt, akit szerettem. Bőre lágy és tiszta, szemei
régi csoki barnák. Szíve erősen vert ,azon merengtem, hogy ez biztos egy hazug
álom,amiből hamarosan felébredek. És akkor megláttam. Mély árkok húzódtak a szeme
alatt, arca beesett volt. Mintha lefogyott volna, mintha összetörte volna valami. Haja
összekuszálva,néhol izzadt homlokához és nyakához tapadt. Borzalmasan törékenynek
tűnt. Beteg volt,nagyon beteg. Nem volt hazugság a történet, amit Charlie mondott
Billynek. Ahogy néztem a bőre szinte zöldnek látszott. A szőke vérszívó – Rosalie –
odament hozzá és védelmezőn átölelte. Ez rossz volt. Tudtam, általában Bella hogy érzi
magát ezektől – mintha a gondolatai a homlokára lettek volna írva. Nem kellett semmit
mondania,hogy megértsem mi történik. Bella,nem kedvelte Rosaliet. Saját szájából
hallottam mikor ezt mondta. Nem csak, hogy nem kedveli,de irtózott tőle. Vagy csak
régen volt így. Nem volt félelem,amikor Bella felnézett rá. Arca olyan…
Védekező volt. Rosalie egy edényt emelt fel a padlóról,és Bella elé tartotta,még épp
időben,hogy szó nélkül segíthessen neki. Edward Bella mellé térdelt – tekintete elgyötört
– Rosalie a karjával figyelmeztette,hogy menjen vissza. Mindent hangok nélkül.
Ahogy fel tudta emelni a fejét,gyengéden rámosolygott,ami valahogy zavart.
„Sajnálom, ezt.”suttogta nekem.
Edward felsóhajtott. Feje Bella térdére borult. Bella kezeit a vállára tette. Mintha
nyugtatgatná. Nem is éreztem, hogy a lábaim elindultak felé, amikor Rosalie el állta az
utamat, közénk lépve. Mintha csak a tv-ből lépett volna elő. Nem foglalkoztam vele, nem
tűnt valósnak.
„Rose,hagyd,” suttogta Bella.”Rendben lesz.”
A szőke ellépett az útból, de láttam mennyire nehezére esik.
„Bella mi a baj?” suttogtam. Anélkül hogy végig gondoltam volna, letérdeltem
A másik oldalára szembe a …férjével. Ő nem nézett rám, és én sem néztem rá.
Megfogtam másik szabad kezét. Teste jéghideg volt.”Minden rendben?”
Ez egy hülye kérdés volt. Nem válaszolt.
„Annyira hálás vagyok, hogy meglátogattál engem ma, Jacob.”mondta
Habár tudtam, hogy Edward nem képes hallani az ő gondolatait, mégis mintha észlelt
volna néhány gondolatot,amit én nem. A takaróba sóhajtott és arcát simogatta.
„Mi van Bella?” kulcsoltam össze ujjainkat
Mielőtt válaszolt volna körbenézett a szobában, mintha keresne valamit, szemében
félelemmel. 6 pár sárga szempár nézett vissza rá. Aztán Rosaliehoz szólt.
„Segítesz felkelni Rose?”kérdezte
Rosalien némán felszisszent, úgy nézett rám, mintha most azonnal képes lenne kint a
torkomnak ugrani. Tudtam szívesen megtenné.
„Kérlek,Rose.”
A szőke kelletlenül, Edward mellé lépett,aki egy tapodtat sem mozdult. Óvatosan Bella
mögé csúsztatta a kezeit.
„Ne.”suttogtam „Ne kelj fel…” annyira gyengén nézett rám.
„Válaszolok a kérdésedre,”mondta kicsit több szeretettel a hangjában,mint általában.
Rosalie felhúzta Bellát a kanapéról. Edward ott maradt ahol volt,arcát a takaróba
temetve,ami lassan Bella lábára hullott.
Bella teste puffadt volt, a törzse mint egy ballon. A szürke pulcsi,lógott a vállain és a
karján. Alapvetően le volt fogyva, csak mintha egy nagy dudor nőtt volna rá. Beletelt
pár percbe,míg rájöttem, mi okozza a deformálódást – addig nem is értettem meg,míg
kezeivel át nem ölelte hasát,egyikkel fentről,a másikkal alulról, mintha bölcső lenne.
Láttam,de nem tudtam elhinni. Egy hónappal ezelőtt láttam,nem volt jele,hogy terhes
lenne.
Pedig az volt. Nem akartam ezt látni,nem akartam erre gondolni. Nem akartam
elképzelni, Edwardot benne. Nem akartam tudni arról, ami annyira taszított,ami elvette
a testet amit szerettem. A gyomrom felkavarodott, vissza kellett nyelnem undorom. Ez
rosszabb volt mindennél,sokkal rosszabb. Az összetört teste, az arca színe. Csak így
tudtam rágondolni – így terhesen,így betegen – mert bármi volt is benne, elveszi az
életét,hogy megszerezze a sajátját…
Mivel egy szörny volt. Pont,mint az apja. Mindig tudtam,hogy meg fogja ölni. Felkapta a
fejét, amikor meghallotta a hangokat felőlem. Aztán talpa ugrott, és kész volt
megtámadni. Szeme fekete lett.
„Kint, Jacob.”harsogta.
Már én is álltam. Mögé néztem. Ezért voltam itt.
„Csináljuk.”acsarkodtam.
A nagydarab, Emmet Edward oldalára állt,éhes tekintettel, Jasper a másik oldalára.
Nem érdekelt. Talán a falka majd feltakarít utánam, amikor végeznek velem. Talán
nem. Nem számított.
Az első dolog amit a háttérben érzékeltem a két apró test volt, Esme és Alice. Apró és
törékeny nők. Biztosra vettem, hogy a többiek meg fognak ölni, mielőtt bármit is
csinálhatnék velük. Nem akartam megölni ezeket a lányokat…még ha vámpírok is
voltak. Talán a szőkével kivételt tennék.
„Ne, zihálta Bella, majd elbotlott és Edward karjaiba zuhant. Rosalie árnyékként lépett
utána.
„Csak beszélnem kell vele Bella,”mondta Edward lágy hangon, csak Bellának beszélve.
Finoman megpaskolta Bella arcát. A szoba vörösben játszott, olyan voltam mintha
tűzben égnék – ez minden, azok után amit tett vele, így megérinteni őt. „Ne izgasd fel
magadat.” Kezdett védekezni.”Mind a ketten vissza jövünk pár perc múlva.”
Óvatosan nézte az arcát, mintha olvasni akarna Edward kifejezéséből. Majd hallgatagon
vissza lépett a kanapéhoz. Rosalie segített neki elhelyezkedni. Bella kereste a
tekintetemet.
„Viselkedj,”ragaszkodott”Majd gyere vissza.”
Nem válaszoltam. Nem akartam több ígéreted tenni mára. Félrenéztem és követtem
Edwardot ki az ajtón. Egy gyenge hang a fejemben azt súgta, hogy így elkülönítve nem
lesz nehéz dolgom, ugye?
Úgy ment előttem, hogy hátra sem nézett ellenőrizni, hogy nem akarok-e ráugrani
hátulról. Rájöttem nem is kell hátranéznie, a gondolataim elárulnak majd úgyis. Ami
azt jelentette, hogy nagyon gyorsnak kell lennem.
„Még nem állok készen számodra, hogy megölhess engem, Jacob Black.”suttogta
miközben gyors léptekkel távolodott a háztól. „Még legyél egy kis türelemmel.”
Mintha érdekelne a kérése. Gondoltban válaszoltam. „A türelem nem a fő erényem.”
Néhány száz méterre járhattunk a háztól. Egyre tüzesebb lettem, az ujjaim begörbültek.
Vártam. Megállt, arcán sem félelem, sem provokáció nem volt. Arca meg fagyasztott
engem.
Ebben a percben csak egy kölyök voltam – egy kölyök, aki egész életében csak egy
kisvárosban élt. Csak egy gyerek. Mert tudtam, hogy sokkal többet kellett volna élnem
és tapasztalnom, hogy megérthessem Edward szemében a szenvedést. Mintha egy
verejték cseppet akart volna letörölni emelte fel a kezét, aztán olyan erősen kaparta az
arcát, mintha ki akarna belőle hasítani egy darabot. Fekete szemében a sokk volt, úgy
nézett ki, mintha nem is itt lenne. Ajkai szétnyíltak, mintha sikítani akart volna, de nem
jött ki hang a torkán. Ez volt az az emberi arc, amit akkor láthatunk, ha valakit forró
karókkal nyársalnak fel. Egy pillanatig meg sem tudtam szólalni. Annyi igazi volt az
arca – egy árnyat láttam belőle a házban, a szemében és ő maga is az volt. Az utolsó
kapaszkodás a koporsójába.
„Megöli ugye? Meg fog halni.” Mondtam és tudtam, hogy minden vér kiszalad az
arcomból, pont mint neki. A különbség, hogy a sokk engem még csak most ért el. Nem
tudtam levenni a szememet róla. – annyira gyorsan történt. Neki volt ideje megszokni a
helyzetet. És különböző, mert neki sosem kell igazán elveszítenie, és más, mert ez nem az
én hibám volt.
„Az én hibám,” suttogta Edward és térdre rogyott előttem, a legkönnyebb célponttá vált
számomra.
De olyan hidegnek éreztem magam akár a hó – nem volt tűz bennem.
„Igen” suttogta a piszkos földön.”Ez megöli őt.”
Ez a megtörtsége dühített. Harcolni akartam nem kivégezni. Hol van most önelégült
fölénye?
„Nos, miért nem csinált Carlisle valamit?” morogtam”Ő egy orvos, igaz? Vegye ki
belőle.”
Megtört hangon rám nézve válaszolt. Mintha elképzelte volna. „Bella nem engedte meg
nekünk.”
Hagytam hogy a szavak elérjenek a tudatomig. Igen, nem hazudtolta meg önmagát.
Persze, hogy inkább meghal a szörny ivadék miatt. Ez volt Bella.
„Te is jól tudod,hogy milyen,” suttogta.”Milyen pontosan láttad …én nem láttam. Nem
időben. Hazafelé nem akart velem beszélgetni, nem igazán. Azt hittem, hogy megijedt –
ez lett volna a természetes. Azt gondoltam, haragszik amiért ilyen helyzetbe hoztam,
hogy megváltoztattam az életét. Ismét. Sosem hittem volna,hogy valójában mire is
gondol, hogy mennyire határozott volt. Egészen addig, amíg a családom kijött elénk a
reptérre, és egyből Rosalie karjaiba vetette magát. Rosalie-éba! ÉS akkor hallottam,
hogy mit gondol Rosalie. Nem értettem, míg nem hallottam. Te egy perc alatt
megértetted.” Félig felsóhajtott félig morgott.
„Várjunk csak egy percet. Ő nem akart elhagyni téged.”a gúny égette a torkomat
„Felfogtad valaha is, hogy ő olyan erős,mint több ezer lány együtt véve? Hogy lehet ilyen
hülye vámpír? Fogd le, és altatásban vedd ki belőle.”
„Akartam,”sziszegte”Carlisle szerette volna…”
Milyen nemesek ezek?
„Nem. Nem nemesek. A testi épsége bonyolult dolog.”
Kicsit zavaros volt néhol a történet, de ez most beleillett a képbe. Ezért csinálta
a szőke. Mire gondolt? A szépségkirálynő kérte Bellától, hogy ilyen rosszul haljon meg?
„Talán,”mondta Edward.”Rosalie nem gondolta végig teljesen.”
„Nos, akkor először a szőkét kell kiütni. Aztán együtt kivehetjük a gyerekedet,igaz?
Küld ki a fák közé és foglalkozz Bellával.
„Emmet és Esme is támogatja őt. Emmet sosem hagyná nekünk… és Carlisle sem
segítene Esme-nél.” Sorolta fel reménytelenül.
„El kellett volna engedned Bellát velem.”
„Igen.”
Kicsit késő volt már ezen gondolkodni. Talán mindez nem következik be, ha feladta
volna a szörny életét.”
Felállt velem szemben,de csak árnyéka volt önmagának, láttam , hogy egyetért velem.
„Nem tudtuk, „mondta a választ a gondolataimra.” Sosem álmodtam. Ezelőtt sosem
történ ilyen,mint Bella és én köztem. Honnan tudhattuk volna, hogy egy embernek lehet
a magunk fajtától gyereke –„
„Akkor egy embert darabokra tépne ez az eljárás?”
„Igen, „értett egyet fakó hangon.”Nincs róla sehol semmi, ez egy parázna lidércnyomás,
amit nem él túl egy ember,mert ez csak a bevezetése az étkezésnek.”Rázta lázadóan a
fejét. Mintha ő más lenne.
„Nem tudom, hogy van-e egy pontos kifejezés arra, mi is vagy te,”köptem
Rám nézett,most mintha ezer évvel idősebb lett volna.
„Amit akarsz Jacob Black, senki nem gyűlölhet annyira,amennyi én gyűlölöm
magamat.”
Hiba, gondoltam, túl sok a düh a beszédhez.
„Ölj meg most, mentsd meg.” Mondta gyorsan.
„Mit jelentsen ez?”
„Jake, tegyél meg nekem valamit”
„A pokolba is parazita, megteszem!”
Meredten nézett rám félig szomorú, féli őrölt tekintettel.”Érte?”
Szorosan összezártam a fogaimat.”Mindent megtettem, hogy távolt tartsam őt tőled.
Minden
Egyes dolgot. Most már késő.” – mentegetőzni, túl késő.
„Ismered, Jacob. Van vele egy kapcsolatod, amit én nem tudok megérteni. A része
vagy, és ő is a részed. Nem akart rám hallgatni, mert azt gondolja, hogy alábecsülöm őt.
Azt hiszi elég erős ehhez…”Elhallgatott és nyelt egyet.”Talán rád hallgatni fog.”
„Miért tenné?”
Lábai meginogtak, világos szemeiben az őrület táncolt. Eszüket tudják veszíteni a
vámpírok?
„Talán,”válaszolta a gondolatomra.”Nem tudom. Úgy érzem.”lehajtotta
fejét.”Megpróbáltam távol tartani ezt tőle, mert a feszültség még betegebbé teszi. Nem
tud semmit tenni,amíg ez itt van. Nyugodt maradok,nem tudok keményebb lenni. De
most már nem számít. Rád majd hallgatni fog!”
„Nem tudok mást elmondani, mint amit te elmondtál már neki. Mit akarsz mit tegyek?
Mondjam,hogy hülye? Mostanra már biztos rájött. Mondjam hogy meg fog halni?
Fogadni mernék, hogy tisztában van vele.”
„Bármit fel tudsz neki ajánlani, amit szeretne.”
Nem volt kétség. Ez az őrület határa?
„Bánom is én, csak maradjon életben”mondta Edward, véletlenül koncentráltan.”Ha ez
a gyerek, amit akar,megkaphatja. Lehet még vagy fél tucat gyereke. Bármi amit
szeretne.”várt.”Kaphat kiskutyákat, ha ez az ára.”
Egy pillanatra találkozott tekintetünk, arca feszült volt, de kontrollálta vonásait. A
szívem vad táncba kezdett amint megértettem a szavai lényegét, letaglózott.
„De nem ezen az áron!”sziszegte,mielőtt bármit is válaszolhattam volna.”Nem így, hogy
az élete, minden amiért vele vagyok elvesszen! Felejtsük el a betegségét, lássuk mennyire
bántja őt.”olyan arcot vágott,mintha valaki az előbb megütötte volna.”Te meg tudod
tenni,hogy belássa ezt, Jacob. Rám nem hallgat többé. Rosalie mindig ott van, védi őt.
Egyetlen könyörgésem sem volt Bellára hatással.”
Olyan hang jött fel a torkomból, mintha fuldokolnék.
Mit mondott?Hogy Bella mit tehetne?Lehetne gyereke?Tőlem?Mi?Hogyan?Elhagyná?
Vagy azt hiszi, hogy nem lenne megosztva?
„Bármelyik. Bármi ami megmenti az életét.”
„Ez a legőrültebb dolog,amit valaha mondtál.”morogtam.
„Bella szeret téged.”
„Nem eléggé.”
„Kész meghalni egy gyerekért. Talán valami extrémebb dologban is hinne.”
„Ezeket tőle tudod?”
„Tudom, tudom. Ezért kell egy meggyőző dolog,és ezért van szükségem rád. Te
tudod,hogyan gondolkodik. Alakítsd, hogy jól lásson.”
Nem hittem el, hogy mit ajánlott nekem. Ez túl sok volt. Hihetetlen. Hibás. Beteges.
Raboljam el Bellát a hétvégén, és kezdjük úgy a hétfőt, mintha csak egy rémálom lett
volna? Olyan zavaros. Olyan kísérteties.
Nem akartam elfogadni,nem akartam elképzelni, de a kép bekúszott. Annyiszor
fantáziáltam Belláról így, de nagyon nehéz volt mindig elfogadni,hogy ez csak a képzelet,
mert ez nem volt lehetséges, sosem volt az. Ezzel sem segítettem magamon. Nem tudtam
leállítani magamat. Bella a karjaimban,Bella az én nevemet sóhajtja…
Rosszabb, ez az új kép, ami korábban nem volt, nem létező dolgok voltak ezek a
számomra. Nem most. Tudtam tovább forgatnám a képet, ha nem lenne Edward a
fejemben. De itt volt. Bella egészséges és izzó,teljesen más,mint most, de mégsem
ugyanaz. A teste, sokkal természetesebb. Karjában a gyermekemmel.
Igyekeztem kiűzni a vámpírt a fejemből.”Mutasd meg neki?Milyen világban élsz?
„Először próbáld meg.”
Felkaptam a fejem. Várt, figyelmen kívül hagyva a fejemben hallható elutasítást.
„Milyen pszichés eszközzel akarod ezt elérni? Úgy intézzük el, hogy elmész?”
„Nem gondoltam semmi konkrétan, csak hogy megmeneküljön. Vagy,hogy mit fog tenni
ő. De nem tudom,hogy fogok elérni. Úgysem hallgatnál rám. Hamarosan megtaláltam
volna a módját, hogy el gyere, ha nem tetted volna meg ma. De nagyon nehéz
elhagyni,akárcsak egy percre is. Az állapota…olyan gyorsan változik. A dolgok…
romlanak. Gyorsan. Most nem hagyhatom magára.
„Tessék?”
„Senkinek nincs ötlete,de rosszabbul van, mint ahogy látszik. Biztosan.”
Láttam – láttam a puffadt szörnyet a fejemben, aki utat tör magának belülről.
„Segíts nekem, fejezd be,”suttogta.”Segíts, hogy ez ne következzen be.”
„Hogyan? Ajánljam fel szolgálataimat? „ nem mozdult ahogy ezt mondtam, de én igen.”
Te tényleg beteg vagy. Bella soha nem fog belemenni ebbe.”
„Próbáld. Nincs mit veszíteni. Hogy bánthatná?”
Engem bántana. Nincs elég gondja Bellának ezen kívül is?
„Egy kis pánik,hogy megmentsd? Ez nagy ár?”
„Ez nem működne.”
„Talán nem. Talán megzavarja a gondolatait. Talán kihátrál a menedékéből. Egy
pillantra van csupán szükségem.”
„És akkor te visszakozol az ajánlattól? Csak megviccelve Bellát?”
„Ha gyereket szeretne, akkor azt fog kapni. Nem fogok visszakozni.”
El sem hittem, hogy meggondolom ezt. Bella, be fog nekem mosni egyet – nem emiatt
aggódtam, de megint eltörhet a keze. Nem kellett volna hagynom hogy beszéljen velem,
elfoglalva a fejemet. Csak meg kellett volna ölnöm.
„Nem most,”suttogta.”Még nem. Helyes,vagy hibás, összetörné őt, és ezt te is tudod. Ez
nem hiányzik senkinek. Ha hallgatni fog rád, meg lesz az esélyed. Amikor Bella szíve
megáll, kérni foglak, hogy végezz velem.”
„nem kell sokáig könyörögnöd.”
Agyarai elővillantak szájából. „Nagyon szívesen eleget teszek majd ennek.
„Akkor megegyeztünk.”mondta , majd hideg kezét nyújtotta.
Figyelmen kívül hagyva undorom, elfogadtam a kezét. Az ujjaim körbezárták a fagyos
kősziklát.
„Megegyeztünk.”ígérte.

Nincsenek megjegyzések: