8. fejezet

MÁSODIK KÖNYV
Jacob
TARTALOM
Előszó
8. Várom, Hogy Elkezdődjön Az Az Átkozott Harc
9. Pokolian Biztos, Hogy Erre Nem Számítottam
10. Miért Nem Sétálok Egyszerűen Csak El? Oh, Igaz, Mert Egy Idióta Vagyok.
11. A Két Legelső Dolog Az Amit-Nem-Akarok-Megtenni Listámon
12. Néhány Ember Nem Fogja Fel A „Nem Szívesen Látott” Fogalmát.
13. Jó, Hogy Erős Gyomrom Van
14. Tudod, Hogy Rossz Történik, Ha Rosszul Érzed Magad, Mert Goromba Voltál Egy
Vámpírral
15. Tik Tak Tik Tak Tik Tak
16. Túl-Sok-Információ Riadó
17. Hogy Nézek Ki? Mint Óz A Varázsló? Kell egy agy?? Kell Egy Szív?
Gyerünk. Vidd Az Enyém. Vigyél Mindent, Amim Van.
18. Erre Nincsenek Szavak.
Azonban, igazat szólva,
ész és szerelem mai napság ritkán tartanak együtt
William Shakespeare
Szentivánéji Álom
Harmadik felvonás, 1. szín
ELŐSZÓ
Az élet kiszív, aztán meghalsz.
Ja, bárcsak ilyen szerencsés lennék.

8.fejezet
Várom, Hogy Elkezdődjön Az Az Átkozott Harc
- Istenem Paul, komolyan, nincs neked saját otthonod?
Paul, elnyúlva az én kanapémon, valami hülye baseballmeccset nézve az én szaros
tévémen rám vigyorgott – nagyon lassan – kivett egy Doritot az ölében lévő zacskóból, és
egyben betömte a szájába.
- Jobb lett volna, ha azt magaddal hozod.
Rop. – Nem – mondta, miközben rágott – A nővéred mondta, hogy csak nyugodtan,
szolgáljam ki magam bármivel, amit akarok.
Próbáltam olyan hangon szólni, amiből nem süt, hogy mindjárt megütöm. – Itt van
Rachel?
Nem működött. Meghallotta, hova megyek és ledobta maga mögé a zacskót. A zacskó
csörögve landolt a kispárnán. A chips apróra morzsolódott. Paul kezei ökölbe szorulva
felemelkedtek, közel az arcához, mint egy bokszoló.
- Gyerünk, kölyök. Nem kell Rachel, hogy megvédjen.
Felhorkantottam – Rendben. Mintha nem mennél hozzá sírva az első lehetséges
alkalommal.
Felnevetett, és elengedte magát, ledőlt a fotelba. – Nem megyek pletykálni egy
kislányhoz. Ha beviszel egy szerencsés ütést, az csak köztünk marad. És fordítva,
nemde?
Kedves, hogy ad egy meghívást. Ellazítottam magam, mint aki feladja. – Rendben.
A szeme a tévére szegeződött.
Előrelendültem.
Kielégítő reccsenés hallatszott az orrából, amikor az öklöm odaért. Megpróbált elkapni,
de eltáncoltam az útjából mielőtt fogást talál rajtam, bal kezemben a zacskónyi
tönkrement Dorito.
- Eltörted az orrom, te barom!
- Csak köztünk marad, igaz, Paul?
Elindultam, hogy elrakjam a chipset. Amikor megfordultam, Paul éppen helyrerakta az
orrát, hogy ne ferdén forrjon össze. A vérzés már elállt; úgy tűnt, mintha nem lenne
forrása, ahogy végigfolyt az ajkán és az arcán. Káromkodott, s megrándult az arca,
miközben a porcot a helyére húzta.
- Annyira kellemetlen vagy Jacob, esküszöm, szívesebben lógnék Leahval.
- Au. Wow, fogadok, hogy Leah imádni fogja, hogy szeretnél eltölteni egy kis időt az ő
minőségi társaságában. Biztos megmelengeti a szívét.
- Úgyis elfelejted, hogy ilyet mondtam.
- Tuti. Biztos vagyok benne, hogy nem fog kicsúszni.
- Ugh. – nyögte, miközben visszaült a fotelba és letörlöte a maradék vért a pólója
nyakáról. – Gyors vagy, kölyök. Ez tény. – Majd figyelmét ismét az unalmas játékra
fordította.
Ott álltam egy pár másodpercig, aztán elsunnyogtam a szobám felé, idegen
megszállásról motyogva.
Régebben bármikor számíthattál Paulra, ha harcról volt szó. Nem kellett megütni –
bármilyen gyenge sértés is megtette. Nem kellett sok hozzá, hogy kihozd az
önuralmából. Most persze, amikor szerettem volna egy igazi vicsorgós, morgós, zúzzukszét-
az-összes-fát meccset, olyan lágy volt.
Nem volt ám eléggé rossz, hogy a falka egy újabb tagja bevésődött – ez már négy a
tízből! Mikor lesz már vége? Annak a hülye mítosznak ritkának kellene lenni, a fenébe
is! Ez az elrendelő szerelem első látásra dolog tisztára beteges!
Pont az én nővéremmel kellett? És pont Paul?
Amikor Rachel hazajött Washington Államból a nyári szemeszter végén – előbb végzett
a kis stréber – a legnagyobb bajom az volt, hogy nehéz lesz megtartani előtte a titkot.
Nem voltam hozzászokva, hogy az otthonomban bármit is eltitkoljak. Nagyon
szimpatikussá váltak számomra azok a srácok, mint Embry és Colin, akiknek a szülei
nem tudták, hogy a gyermekük vérfarkas. Embry anyukája azt hitte, hogy egy lázadó
korszakon mehet át a fia. Szobafogságra volt ítélve állandó kilógás miatt, de persze nem
sok mindent tudott ellene tenni. Minden este benéz a szobájába, és minden este üresen
találja azt. Aztán ismét kiabál, Embry pedig csendben tűri ezt minden áldott nap.
Megpróbáltunk Sammel beszélni, hogy adjon egy kis szünetet Embrynek, hogy
beavathassa a melóba az anyját, de Embry azt mondta, őt nem zavarja. A titok túl
fontos volt
Szóval teljesen fel lettem fokozva a titoktartásra. Majd két nappal azután, hogy Rachel
hazatért, Sam összefutott vele a tengerparton. Bada bing, Bada bumm – igaz szerelem!
Nincs szükség titoktartásra, amikor megtalálod a másik feled, meg az összes többi
vérfarkasos bevésődéses szemét.
Rachel megkapta az egész történetet. Én meg majd megkapom egyszer Pault, mint
sógor. Tudtam, hogy Billy sem örült neki annyira. De ő jobban kezelte, mint én.
Természetesen gyakrabban látogatott el Clearwatersékhez ezekben a napokban. Nem
láttam, hogy ez hol volt jobb. Kevesebb Paul, több Leah
Elgondolkoztam, hogy egy golyó a halántékomba vajon megölve, vagy csak egy eléggé
nagy zűrt okozna?
Ledobtam magam az ágyra. Fáradt voltam – nem aludtam az utolsó őrjáratom óta – de
tudtam, hogy nem fogok tudni aludni. Túl teli volt a fejem. A gondolatok úgy pattogtam
a koponyámban, mint egy raj megzavart méh. Hangos. Néha-néha meg is csíptek.
Inkább lódarazsak voltak. A méhek meghaltak egy csípés után. És engem a gondolatok
engem újra és újra megcsíptek.
A várakozás örültté tett. Már majdnem négy hete. Vártam, hogy így vagy úgy, de
mostanra már jönnek a hírek. Éjszakákon keresztül csak ültem, és elképzeltem, milyen
alakot is vesz majd fel.
Charlie szipog a telefonon – Bella és a férje meghaltak egy balesetben. Repülőgépszerencsétlenség?
Azt nehéz lenne megjátszani. Kivéve, ha a vérszopók nem bánják, ha
néhány ártatlan meghal, hogy hiteles legyen, nemde? Talán egy kisrepülőgép helyette.
Valószínűleg volt nekik egy feláldozható.
Vagy a gyilkos egyedül jönne haza, elbukva a próbálkozásban, hogy eggyé tegye
közülük? Vagy nem is menne olyan messzire. Lehet, hogy csak összetörte rohamában
mint egy chipset, hogy kapjon valamennyit? Mert Bella élete nem olyan fontos, mint az ő
élvezete…
A történet annyira tragikus lenne – Bella elveszett egy szörnyű balesetben. Egy rosszul
elsült rablás áldozata. Megfulladt vacsora közben, mert félrenyelt. Egy autóbaleset, mint
a mamám. Annyira gyakori. Mindig történik ilyesmi.
Vajon hazahozná? Itt temetnék el Charlienak? Zárt koporsós szertartás, természetesen.
Az én anyám koporsója is be volt szögelve…
Csak azt remélhettem, hogy visszatér ide, ahová még elérek
Lehet, hogy nem is lenne semmilyen történet. Lehet, hogy Charlie felhívná apámat, hogy
nem hallott-e valamit Fr. Cullenről, aki egyik nap csak úgy nem ment dolgozni. A ház
elhagyatott. Senki sem veszi fel Cullenék telefonját. A rejtély valószínűleg benne lenne
valamilyen másodrendű hírműsorban, becstelenség gyanújával…
Lehet, hogy földig égne az a nagy fehér ház, úgy, hogy mindenki bent ragadt. Persze
ehhez kellenének testek. Nyolc ember, nagyjából a megfelelő méretben.
Felismerhetetlenségig égve – fogvizsgálat sem segítene.
Ezek közül mind bajos lenne – legalábbis nekem. Nehéz lenne őket megtalálni, ha nem
akarják. Bár, egy örökkévalóság állna rendelkezésemre, hogy megtaláljam őket. Ha
ennyi időd van, minden szál szalmát lenne időd megnézni a kazalban, hogy megtaláld a
tűt.
Most nem bánnám, ha szét kellene túrni egy kazlat. Legalább lenne mit csinálni.
Utáltam arra gondolni, hogy elveszíthetem a lehetőséget. Időd adok a vérszopóknak,
hogy elmeneküljenek, ha ezt tervezik.
Mehetnénk ma este. Megölhetnénk mindenkit, akit ott találunk.
Tetszett ez a terv, mert ismertem annyira Edwardot, hogyha bárkit is megölök a kis
bandájából, rá is lenne lehetőségem. Jönne, hogy megbosszulja. És megadnám neki a
lehetőséget – nem engedném a testvéreimnek, hogy levadásszuk, mint egy falka. Csak ő
és én. Győzzön a jobbik.
De Sam hallani sem akart erről. Nem fogjuk megszegni az egyezményt. Engedjük, hogy
ők szegjék meg. És mindez azért, mert nem volt rá bizonyítékunk, hogy bármit is tettek
volna Cullenék. Még. Hozzá kell tennünk, hogy még, ugyanis elkerülhetetlen volt, hogy
Bella vagy egyikükként tér vissza, vagy sehogy. Végül is egyre megy, egy emberi élet
akkor is elveszett. És ezzel a játék elkezdődne.
A másik szobában Paul úgy nyerített, mint egy szamár. Lehet, hogy vígjátékra kapcsolt.
Az is lehet, hogy a reklám volt vicces. Lényegtelen. Idegtépő volt.
Elgondolkoztam, hogy eltörhetném ismét az orrát. De nem Paul volt az, akivel harcolni
akartam. Nem igazán.
Próbáltam más hangokra figyelni, a szélre a fák között. Nem volt ugyanolyan, nem
emberi fülekkel. Sok millió hang volt a szélben, amit nem hallhattam ebben a testben.
De ezek a fülek eléggé érzékenyek voltak. Hallottam, mi zajlik a fákon túl, az úton, a
közeledő autók hangját, ahogy az utolsó kanyar után rálátás nyílik a partra – a kilátás a
szigetekre, a sziklákra és a nagy kék óceánra, mely elterül a láthatáron. A La pushi
zsaruk szerettek itt lenni. A turisták sosem vették észre a sebességkorlátozó táblát az út
szélén.
Hallottam a parti ajándékbolt előtt beszélgetőket. Hallottam a csengő csilingelését,
ahogy nyílt és csukódott az ajtó. Hallottam, ahogy Embry mamája számlát nyomtat a
pénztárgépnél.
Hallottam, ahogy a dagály utat keres magának a sziklák között. Hallottam a kiáltozó
gyermekeket, akik nem voltak elég gyorsak, és a jeges víz utolérte őket. Hallottam az
anyák panaszkodását a vizes ruhák miatt. És hallottam egy ismerős hangot…
Annyira figyeltem, hogy Paul hirtelen feltámadó szamárröhögése majdnem leugrasztott
az ágyról.
- Menj el a házamból, - morogtam. Tudtam, hogy úgysem figyel. Követtem a saját
tanácsomat. Kitártam az ablakomat, és kimásztam, így legalább nem kellett Pault ismét
látnom. Oly nagy lenne a kísértés. Tudtam, hogy ismét megütném, Rachel meg már így
is eléggé mérges lesz. Meglátja majd a pólón a vért, és rögtön engem okol anélkül, hogy
megvárná a bizonyítékot. Persze igaza lenne, de akkor is.
Leballagtam a partra, ökleim a zsebemben. Senki sem nézett rám kétszer, amikor
átsétáltam First Beach-en. Egy jó dolog volt a nyárban – senkit sem érdekelt, ha csak
rövidgatya volt rajtad.
Követtem a hallott ismerős hangot, és hamarosan megtaláltam Quilt. Az öböl déli részén
volt, elkerülve a turistatömeget. Folyamatos figyelmeztetésözönt folytatott.
- Maradj kint a vízből, Claira! Gyerünk! Ne má’. Oh. Ügyes, mondhatom. Te gyerek,
komolyan azt akarod, hogy Emily kiabáljon velem? Nem hozlak többet a partra, ha nem
- Oh, igen? Ne – ugh. Szerinted ez vicces, ugye? Hah! Ki is nevet most?
Amikor odaértem, egy nevető kisgyermeket tartott a bokájánál fogva. A lánynak egy
vödör volt a kezében, s a farmerja teljesen átázott. Quilnek egy nagy vizes folt volt a
pólója elején.
- Öt dolcsi a kiscsajra, - mondtam
- Szia Jake!
Claire felvisított, és nekidobta vödrét Quil térdének. – Le, le!
Óvatosan lerakta a kislányt, aki hozzám rohant. Átfonta karjait a térdem körül.
- Jay bácsi!
- Hogy vagy, Claire
Kacagott – Quil tittaaaaaa vííííz!
- Azt látom. Hol van anyukád?
- El, el, el, - énekelte – Claire edész nap Quillel játszik. Clairen sose begy haza. –
elengedett, és odaszaladt Quilhez. Ő felkapta, és a nyakába ültette.
- Úgy hangzik, valakit elkapott a szörnyű kettes.
- Hármas, igazából. – javított ki Quil. – Kihagytad a partit. Hercegnős. Koronát kellett
viselnem, és Emily javasolta, hogy kipróbálhatnák rajtam az új sminkkészletét.
- Wow, őszintén sajnálom, hogy nem voltam itt akkortájt.
- Ne aggódj, Emilynek vannak képei. Igazából eléggé izgató voltam.
- Akkora egy balek vagy.
Quil megvonta a vállát – Claire jól érezte magát. Ez a lényeg.
Megforgattam a szemeimet. Nehéz volt bevésődött emberek közelében lenni.
Lényegtelen, hogy milyen szinten voltak – a szoros kapcsolatban lévő, mint Sam, vagy
csak egy kihasznált dadus, mint Quil – a nyugalom és bizonyosság, ami sugárzott
belőlük szinte már egyenesen hányingerkeltő volt.
Claire felsikított a nyakában, és lemutatott a földre. – Kityi kavity, Quil! Nekem, nekem!
- Melyiket szeretnéd, kölyök? A pirosat?
- Nem pijos!
Quil letérdelt – Claire sikított, és úgy húzta a haját, mint egy ló kantárját.
- A kék?
- Nem, nem, nem, - énekelte a kislány, élvezve új játékát.
A fura az volt, hogy Quil legalább annyira élvezte ezt az egészet, mint Claire. Arcán
nyoma sem volt olyan kifejezésnek, mint oly sok turista anyukának és apukának – a
mikor-van-már-szundi-idő? arc. Sosem láttál egy szülőt sem, aki ilyen szívesen
belemenne mindenféle barom dologba, amit a gyereke kitalál. De úgy tűnt, hogy ez őt
egyáltalán nem zavarja.
- Quil, gondolkoztál már rajta, hogy elkezdj randizni?
- He?
- Nem, nem sájga! – rikácsolta Claire.
- Tudod. Egy rendes lányt. Csak amíg… tudod. A bébiszitterős éjszakai kötelességed
helyett.
Quil tátott szájjal bámult rám.
- Kityi kavity, kityi kavity – visította Claire, amikor nem ajánlott fel neki egy újat. Kicsi
öklével jól fejbe is verte.
- Bocsi, Claire maci. Mit szólsz ehhez a csini lilához?
- Nem – kacagott – nem jija.
- Adj egy nyomot. Könyörgöm.
Claire végiggondolta – Zöjd – mondta végül.
Quil alaposan végigtanulmányozta a köveket, majd felvett különböző árnyalatokban, és
felajánlotta neki.
- Eltaláltam?
- Iden
- És, melyik az?
- Mindeddik!
Kinyújtotta a kis kezét, s Quil belerakta a kis köveket. A kislány felnevetett, majd
rögtön fejbe kólintotta velük. Drámaian felnyögött, majd felállt, és elkezdett sétálni a
parkoló felé. Valószínű a miatt aggódott, hogy a kislány megfázhat a vizes ruhában.
Rosszabb volt, mint bármilyen paranoiás, túlbuzgó anya.
- Bocs, ha előbb túl rámenős voltam ezzel a csaj dologgal. – mondtam.
- Nem, semmi baj. – válaszolta Quil – Csak meglepett, annyi az egész. Nem gondoltam rá
ezelőtt.
- Lefogadom, hogy megértené. Mármint amikor felnőtt. Nem haragudna meg, hogy élted
az életed, amíg ő pelenkában császkált.
- Tudom. Biztos vagyok benne, hogy megértené.
Nem mondott több dolgot.
- De nem fogod megtenni úgyse, ugye?
- Nem tudom – mondta halkan – Nem tudom elképzelni. Csak… nem látok senkit sem
úgy. Már észre sem veszem a lányokat, tudod. Nem látom az arcukat.
- Ezt most tedd össze a fejdísszel és a sminkkel, és Clairenek másféle versengés miatt kell
majd aggódnia.
Quil nevetett, és dobott egy csókot – Ráérsz pénteken, Jacob?
- Neked bármikor, - mondtam, majd vágtam hozzá egy pofát – Igen, szerintem rá.
Egy picit habozott, majd megkérdezte – És te gondolkoztál mostanában randiról?
Felsóhajtottam. Csak magamat okolhatom, hogy ez felkerült.
- Tudod, Jake, néha te is élhetnéd az életed.
Nem viccnek szánta. Szimpatikus volt a hangja. Ez rosszabbá tette.
- Én sem látom őket, Quil. Én sem látom az arcukat.
Quil is sóhajtott.
Messze, a hullámok miatt mindenki másnak hallhatatlanul, egy vonítás hallatszott az
erdőből.
- Basszus, ez Sam – mondta Quil, majd megérintette Clairet, mintha ellenőrizné, hogy
ott van-e még. – Nem tudom, merre lehet az anyja!
- Megnézem mi az. Ha kellesz, tudtodra hozom. – hadartam a szavakat. – Hé, mér nem
viszed el őket Clearwatersékhez? Sue és Billy majd figyelnek rá, ha kell. Lehet, hogy
már tudják is, hogy mi történik.
- Okés, most pedig sipirc, Jake!
Elkezdtem rohanni, nem a földúton a sövény mentén, hanem a rövidebb úton, az erdő
felé. Átugrottam egy sor uszadék fát, aztán utat törtem a vadrózsa bokrok között,
továbbra is futva. Éreztem a kis könnyeket, ahogyan a tüske a bőrömbe vájt, de nem
érdekelt. A nyoma már régen beforr, mire a fákhoz érek.
Bevágtam a bolt mögé, majd átrohantam a főúton. Valaki rám dudált. A fák
biztonságában gyorsabban futottam, hosszabbakat léptem. Az emberek
megbámulnának a szabadban, Normális embereknek nem tudnak így futni. Néha
elmerengtem, hogy vicces lenne benevezni egy versenyre – mint az Olimpia, vagy
hasonló. Jó lenne nézni a sztár atléták kifejezésit, amikor elsuhanok mellettük. De biztos
vagyok, hogy a doppingteszt kimutatná, hogy valami gáz van a véremmel.
Amint az erdő házaktól és utaktól mentes részére értem, megálltam, és lerúgtam a
rövidnadrágom. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal feltekertem és odakötöztem a
bokámhoz. Még éppen szorosra húztam, már átalakulóban voltam. A tűz végigfutott a
gerincem mentén, görcsbe rántva a kezeimet és lábaimat. Csak egy másodperc volt. A hő
elárasztott, és éreztem az enyhe pislákolást, hogy más voltam. Nehéz mancsaim
dübögtek a kemény földön, és végre kinyújthattam a gerincem.
Az alakváltoztatás nagyon egyszerűen ment, amikor ennyire gyakorlatban voltam. Már
nem volt probléma az idegességemmel sem. Kivéve, amikor mégis.
Egy fél pillanatra eszembe jutott az a szörnyű, kimondatlan vicc az esküvőn. Annyira
haraggal teli voltam, hogy nem tudtam a testem irányítani. Csapdába estem, remegtem
és égtem, de nem tudtam átváltozni és megölni az előttem álló szörnyeteget. Összezavaró
volt. Meghalnék, hogy megölhessem. Félek, hogy bántom őt. Aztán amikorra nagy
nehezen felvettem a kívánt formát, jött a parancs a vezetőnktől. Az Alfa rendelete. Ha
csak Embry és Quil lett volna ott, és Sam nem… akkor képes lettem volna megölni a
gyilkost?
Utálom, amikor Sam így parancsolgat. Utálom az érzést, hogy nincs választásom.
Utálom, hogy kötelességem megtenni.
Aztán ráébredtem, hogy hallgatóságom akadt. Nem voltam egyedül az elmémben.
"Mindig annyira belemerülsz önmagadba", gondolta Leah.
"Semmi képmutatás, Leah", gondoltam vissza.
"Megtennétek, srácok?" csatlakozott Sam.
Elcsendesültünk, és éreztem, ahogy Leah megrándul a srácok szóra. "Érzékeny, mint
mindig."
Sam úgy tett, mintha észre sem venné." Hol van Quil és Jared?"
"Quil Clairrel vam. Clearwatersékhez viszi."
"Jó. Sue majd vigyáz rá."
"Jared Kimhez ment," gondolta Embry. Jó alkalom, hogy nem hall.
Halk morgás futott végig a falkán. Én is kivettem a részem Mikor Jared végre
megérkezik, biztos Kimmel lesz teli a feje. És senkit sem érdekelt, hogy mit csináltak
éppen.
Sam ismét leereszkedett a hátsó lábaira, és eleresztett egy vonítást. Ez egy jel és parancs
is volt egyben.
A falka tőlem pár mérföldre keletre gyülekezett. Átszökelltem a sűrű erdőn feléjük.
Leah, Embry, és Paul is oda tartott. Leah közel volt – hamarosan hallhattam a lépteit,
nem messze az erdőben. Párhuzamos vonalban futottunk, az egyedüllétet választva.
"Nem várhatunk rá egész nap. Majd később csatlakozik."
"Mi az, főnök?" Érdeklődött Paul.
"Beszélnünk kell. Valami történt."
Éreztem, ahogy Sam gondolatai felvillannak – nem csak Samé, hanem Sethé, Colliné és
Bradyé is. Collin és Brady – az új gyerekek – ma voltak őrjáraton Sammel, így biztos
tudják, amit ő is tudott. Nem tudom, hogy Seth mit keresett már ott, és miért tudta már.
"Seth, mondd el mit hallottál."
Felgyorsítottam, ott akartam lenni. Hallottam, hogy Leah is gyorsít. Utálta, ha
lefutották. Egyetlen előnye a többiekkel szemben a gyorsasága volt. Ő volt a
leggyorsabb.
"Ezt kapd ki, idióta", sziszegte, majd rákapcsolt. Megkapaszkodtam az agyagban, majd
kilőttem magam.
Úgy tűnt Sam nem volt olyan hangulatban, hogy eltűrje a hülyeségeinket." Jake, Leah,
nyugi."
Egyikünk sem lassított.
Sam morgott, de végül lemondott róla. "Seth?"
"Charlie addig hívott mindenkit, míg nálam meg nem találta Billyt."
"Ja, beszéltem is vele," tette hozzá Paul.
Éreztem, ahogy átmegy rajtam egy lökés, amikor Seth Charlie nevére gondolt. Ez volt
az. A várakozásnak vége. Gyorsabban futottam, kényszerítve magam a légzésre, annak
ellenére, hogy nehéznek éreztem a tüdőm.
Vajon melyik történet lesz?
"Teljesen kivan. Edward és Bella múlthéten értek haza és…"
Megkönnyebbült a mellkasom.
Élt. Legalábbis nem volt halott.
Nem tűnt fel, mennyi különbséget is jelentene ez nekem. Eddig úgy gondoltam rá, mint
egy halottra, és csak most láttam meg. Rájöttem, hogy sosem gondoltam volna, hogy élve
hozza vissza. De mindegy is volt, úgyis tudtam mi következik.
"Jaja, tesó, és most jönnek a rossz hírek. Charlie beszélt vele, és azt mondta, rosszul
hangzott. Elmondta, hogy beteg. Carlisle folytatta, és közölte Charlieval, hogy Bella
elkapott egy ritka betegséget Dél-Amerikában. Karanténba kellett rakni. Charlie
megőrül, mert meglátogatnia sem szabad. Mondta, hogy nem bánja, ha ő beteg lesz, de
Carlisle megrendíthetetlen. Nincs látogatás. Mondta Charlienak, hogy eléggé komoly, de
mindent megtesz, amit tud. Charlie napokig izgult emiatt, és csak most mondta el
Billynek. Azt mondta, ma még rosszabb volt Bella hangja."
Mélységes csend követte Seth szavait. Mind megértettük. Szóval ebben a betegségben fog meghalni, legalábbis Charlie így tudta. Megengedik
majd neki, hogy meg megnézze a holttestet? A sápadt, teljesen merev, hihetetlenül fehér
testet? Nem engedhetnék meg neki, hogy megérintse a hideg bőrt – feltűnne neki, milyen
kemény. Várniuk kell addig, amíg kibírja, amíg már meg bírja állni, hogy ne ölje meg
Charliet és a többi gyászolót. Mennyi időbe kerülne ez?
Eltemetnék? Ő maga ásná ki magát, vagy a vérszopók jönnének érte?
A többiek csendben hallgatták a feltételezéseimet. Sokkal többet gondolkoztam erről,
mint ők.
Leah és én majdnem egyszerre értünk a tisztásra. Biztos volt benne, hogy egy orrhosszal
vezetett. Gyorsan letelepedett a bátyja mellé, amíg én előresiettem Sam jobbjára. Paul
eddig körözött, és csinált nekem helyet.
"Ismét legyőztelek," gondolta Leah, de éppen csak meghallottam.
Elgondolkoztam, hogy miért én voltam talpon egyedül. Felállt a szőr a vállamon, a
nyugtalanságtól felborzolódva.
"Mire várunk?" Kérdeztem.
Senki sem válaszolt, de éreztem a habozásukat.
"Oh, gyerünk már! Az egyezményt megszegték!"
"Nincs bizonyítékunk. Lehet, hogy tényleg beteg."
"JAJ, KÉRLEK!"
"Rendben, szóval a bizonyítékok a körülményekről eléggé erősek. De… Jacob." Sam
gondolatai lassan, óvatosan jöttek. "Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Biztos, hogy ez a
helyes döntés? Mindegyikünk tudja, mit szeretett volna."
"Az egyezmény nem tesz említést az áldozat kívánságairól, Sam!"
"De vajon ő tényleg áldozat? Így minősítenéd?"
"Igen!
"Jake," gondolta Seth, "ők nem az ellenségeink."
"Fogd be, kölyök! Azért, mert benned van egyféle hősi tisztelet az iránt a vérszopó iránt,
az nem változtatja meg a törvényt. Ők az ellenségeink. A mi területünkön vannak.
Elintézzük őket. Nem érdekel, hogy egykoron élvezted az Edward Cullen oldalán való
harcot."
"És, mit fogsz csinálni, amikor Bella velük harcol, Jacob? Ha?" kérdezte Seth haragosan.
"Ő többé nem Bella."
"Talán te leszel az, aki elintézi?"
Nem állhattam meg, hogy ne rázkódjam.
"Nem, nem tennéd meg. Akkor? Kényszeríted egyikünket? Aztán örökké haragban leszel
azzal, aki megtette?"
"Én nem…"
"Persze, hogy nem. Nem vagy kész erre a harcra, Jacob."
Az ösztön átvette az irányítást, és előre hajolva vicsorogtam a meddőhomok színű
farkasra a kör túloldalán.
"Jacob!" figyelmeztetett Sam. "Seth, fogd be egy percre!"
Seth bólintott egyet a nagy fejével.
"Ó hogy, mit hagytam ki?" gondolta Quil. Teljes sebességgel szaladt a
gyülekezőhelyünkhöz. Hallottam Charlie hívásásról…
"Menni készülünk," mondtam neki." Miért nem ugrasz be Kimhez és rángatod el Jaredet a
fogaiddal? Mindenkire szükségünk lesz."
"Gyere egyenesen ide, Quil!" parancsolta Sam. "Még nem döntöttünk el semmit."
Morogtam.
"Jacob, gondolnom kell rá, hogy mi a legjobb a falkának. Azt az utat kell választanom,
amelyik a legjobban megvéd titeket. A dolgok megváltoztak, mióta az őseink
megkötötték azt az egyezséget. Én… nos, őszintén hiszem, hogy Cullenék nem jelentenek
ránk veszélyt. És tudjuk, hogy már nem sokáig lesznek itt. Biztosra veszem, hogy miután
elmondták a történetüket, eltűnnek. Az életünk visszatér a rendes kerékvágásba."
"Rendes?"
"Ha provokáljuk őket, Jacob, megvédik magukat."
"Félsz?"
"Te ennyire kész vagy egy báty elvesztésére? "megállt "Vagy egy nővérére?" Tette hozzá,
mint egy kiegészítésként."
"Nem félek meghalni."
"Tudom, Jacob. Ez egy ok, amiért megkérdőjelezem az ítélőképességed ebben a
dologban."
Belenéztem a fekete szemeibe. "Szándékozod követni és tisztelni apáink egyezményét?"
"Én a falkámat tisztelem. Azt teszem, ami a legjobb nekik."
"Gyáva."
A pofája megfeszült, visszahúzva száját fogai elől.
"Elég, Jacob! Le vagy szavazva!" Sam mentális hangja megváltozott, felvette azt a furcsa
dupla hangszínt, amit nem tudtunk megtagadni. Az Alfa hangját. A körben mindenkivel
találkozott a tekintete.
"A falka nem támadja meg Cullenéket provokáció nélkül. Az egyezmény szelleme
megmarad. Nem jelentenek veszélyt az embereinkre, Forks embereire. Bella Swan egy
tájékozott döntést hozott, és nem fogjuk a szövetségeseinket megbüntetni az ő választása
miatt."
"Hurrá, hurrá!" gondolta Seth lelkesen.
"Úgy tudom, azt mondtam, hogy fogd be Seth."
"Hopp, bocsi Sam."
"Jacob, mit gondolsz, hová mész?""
Elhagytam a kört, nyugatnak fordulva, így a hátamat mutathattam neki. Elbúcsúzom az
apámtól. Kétségtelenül nem volt okom eddig maradni.
"Aw, Jake, ne csináld már megint!"
"Kuss, Seth!" gondolta egyszerre több hang is.
"Nem akarjuk, hogy elmenj," mondta Sam, gondolata lágyabb, mint ezelőtt.
"Akkor kötelezz, hogy maradjak, Sam. Vedd el az akaratomat. Tégy szolgává!"
"Tudod, hogy nem fogom megtenni."
"Akkor nincs mit mondanom."
Elfutottam tőlük, próbáltam nem arra gondolni, hogy mit teszek ezután. Helyette a
hosszú farkas hónapokra gondoltam, amikor hagytam, hogy az emberség szépen lassan
elhagyjon, amikor már inkább voltam állat mint ember. A pillanatnak élve, akkor
ettem, amikor megéheztem, akkor ittam, amikor megszomjaztam, és csak futottam –
futottam a futásért. Egyszerű vágyak, egyszerű válaszok. A fájdalom könnyen kezelhető
formában jelentkezett. Az éhség fájdalma. A hideg jég fájdalma a mancsaid alatt. A
belém vájó karmok okozta fájdalom, amikor a vacsora bátrabb volt. Minden fájdalomra
volt egy egyszerű válasz, egy egyértelmű reakció, amely megszűntette azt.
Nem embernek lenni.
Amikor a házam közelébe értem, visszaváltoztam emberré. Egyedül, magányban kellett
gondolkoznom.
Lekötöttem a rövidgatyámat, és felrángattam, már futva a ház felé.
Sikerült. Elrejtettem, amit gondoltam, és most már késő volt Samnek, hogy megállítson.
Már nem hallott.
Sam nagyon egyértelműen parancsolt. A falka nem támadja meg Cullenéket. Rendben.
Nem említette az egyedüli, önkényes cselekvést.
Nem, a falka ma senkit nem támad meg.
De én igen.