Farkasok gyöngye 2. fejezet

2. Fejezet

A hosszú barna hajú vámpírlányt, akit egy bronzvörös hajú fiú karol. Nem gondoltam volna, hogy itt találkozok vele. Ő is meglepődött a farkasok láttán. Biztos, hogy felismert minket. Körbenéztem a házban és megláttam a szőke férfit és a vörös hajú nőt is. A terep felmérés mindegy 10 másodpercbe került nekem.

-Szia.- köszöntem oda a lánynak, majd azonnal a testvéremet cipelő fiúra néztem türelmetlenül. Persze mindenki meglepődött de nem érdekelt.

-Carlisle gyógyítsd meg!

-Vidd a vizsgálóba- és már szaladtak is fel. Én persze a fiukkal utánuk. A szoba, ahova követtük őket olyan volt, mint egy sürgősségi kórterem lett volna felállítva az emeleten. A falak fehérek voltak, előttük különböző műszerekkel. Mire kellhetnek egy vámpírnak ilyen dolgok? Már mindenki a helységben volt. Jason Carlisle előtt feküdt egy műtőasztal szerűségen én a másik oldalon közel a falhoz álltam és figyeltem mit tesz. A két másik testvérem, még mindig farkas alakban az ablaknál voltak. A doki mikor végzet az általános vizsgálattal egy pillanatra megállt és rám nézett, akart valamit mondani, de szerintem nem tudta, hogy kezdjen neki, mert nagyon bizonytalan volt.

-Csak mentse meg, nem érdekel, mit csinál. -segítettem ki. Bólintott egyet, s máris szike és különböző bigyók kerültek a kezébe. Lassan becsuktam a szemem és lecsúsztam a fal oldalán, fejemet a falnak vetve. Ilyet nem látott a világ egy vámpír menti meg egy farkasember életét. Annyira fáj mindenem, ha meghal, nem hiszem, hogy túlélem, bár anyáék halálát is túléltük de ez mégiscsak más, már hatvan éve, hogy farkasok vagyunk, a szüleinket meg tizenkilenc évesen elvesztettem. Vajon minden olyan lesz, mint régen, vagy mind meghalunk? Max biztos nem hagyja, hogy éljük a saját életünket és, ha ezt Jason túl is éli ismét menekülhetünk. Na mindegy most nem borongani kell, hanem reménykedni. Érdekes kezdem megszokni a vámpírok közelségét ez tök fura. Ki kéne nyitnom a szememet megnézni, mit tesz a tesóval, de semmi energiám hozzá.

Hirtelen egy hideg kezet éreztem körém fonódni baloldalról. Hirtelen pattantak ki a szemeim és meredtem rá a vörös hajú nőre, még szerencse hogy eléggé el tudom fojtani a farkast, mert akkor biztos megtámadom. A szemei olyan furák teljes megértés és szeretet sugárzik belőlük. Ez a család tiszta meglepetés. A fiuk se támadnak, de figyelemmel kísérik minden mozdulatát, ahogy a többi vámpír is a miénket kivéve Carlisle.

-Esme vagyok - mondta kedvesen - nyugodj meg nem lesz semmi baj.

Még mindig nem engedett el egy kicsit zavar a közelsége olyan hideg az én meleg bőrömnek, de..

-Esme.. - hallottam a bronzvörös hajú fiát mikor visszabújtam a nő karjaiba. Olyan fura anya szokott mindig így ölelni mikor szomorúak vagyunk. Még a végén megszeretem a vámpírokat, aztán mikor, majd tudok beszélni a bátyáimmal, jól lecsesznek, de ez a család olyan fura, jó, hogy itt van az a lány, akit megmentettünk most már legalább tudjuk, hogy nem volt hiábavaló.

-Ti ismeritek Bella-t? - kérdezte a vörös hajú fiú, erre mindenki rám nézett én meg vissza, jó mi :D. Most komolyan nem vagyok én olyan érdekes, persze csak a többiekkel nem tudnak beszélni, ezt még megkapják. Ekkor halk kuncogás törte meg a csendet már megint a vöröske hát ez nem igaz!

-Edward Cullen vagyok- kuncogott tovább. Edward milyen név már ez nekem akkor csak vöröske marad a másik meg szöszi. Aztán a medve csávó meg tündérke és a szépség. Erre még jobban elkezdett mosolyogni. - Ő meg Jasper.

Tovább mutatott mellette állókra.- A párja Alice akit már ismersz, Emmett - a mackó testvér-és Rosalie, Bella, pedig a feleségem. A szüleink Esme és Carlisle.

Mire mindenkitől kaptam egy biccentést. Miért mondja ezt nekem...várjunk csak....az nem lehet....vagy mégis....de biztosan. Tessék megmondtam vagy kigondoltam mindegy ő egy...

-Gondolatolvasó! -néztem rá szúrós szemekkel még mindig Esme karjaiból.

-Örülök hogy észrevetted - ezervattos vigyor.- De válaszolhatnál a kérdésemre.

Ránéztem a feleségére, aki lehajtott fejjel állt mintha nem is figyelne ránk. Fogalmam sincs, mit csináljak, mondjam el vagy nem, de ha a lány nem szeretné én minek avatkozzak be. "Edward majd vele megbeszéled."

-Figyeljetek egy kicsit - mondta halkan Bella, majd elszántan felnézett. - Carlisle te is kérlek, egy fél füllel. -nagy levegőt vett, majd belekezdett- Még három napja volt mikor egyedül voltam vadászni. Kicsit távolabb mentem, mint szoktam és végül eljutottam Alaszka területére. Ott véletlenül belebotlottam több hatalmas alakváltóba. Nagyon megijedtem, mert tudtam, meg akarnak ölni, már teljesen körbekerítettek, mikor a bokrok közül kirobbantak ők négyen és letepertek pár farkast így ki tudtam menekülni a körből, majd elszaladtam. Nem követtek, aminek örültem, de nektek nem akartam elmondani, nehogy aggódjatok. És még nem volt időm megköszönni.- felém fordult, majd egyenként mindegyikőnk szemébe nézett.

-Köszönöm - mondta.

Mindenki dermedten figyelte. Teljesen lekötött az, hogy megköszönte nem vártam volna egy vámpírtól, de hát mindenki változik nem? Végül én leszek a vérszívó barát vérfarkas. Nevetséges, na mindegy ezeket nem lehet, nem szeretni. Mire Edward a megdöbbenése után megajándékozott egy mosollyal.

-Mi is köszönjük, hogy megvédtétek a lányomat - fogta meg a karomat Esme. Bólintottam egyet, de már nem foglalkoztam vele. Felálltam és odasétáltam a műtőasztalhoz. Jason olyan nyugodtan feküdt ott nem is látszott rajta semmilyen érzelem, békés volt. Nagyon remélem, hogy minden rendben van. Carlisle épp bekötözte mellkasát. Mikor halkan megszólaltam.

-Ugye rendbe jön?

-Persze - nézett fel rám mosolyogva.

-Volt belső vérzése, nem? Az ilyen hamar elállt?

-Igen volt, a tüdejénél ezért kellett..., várjunk honnan tudtad, hogy volt neki? - nézett rám nagy szemekkel.

-Orvosira jártam két évig, csak abbahagytam.

-Miért? - na ez már nem tartozik rájuk. Megráztam a fejem, s gondosan elzártam a gondolataimat.

-Mond csak, Alice - fordultam felé.- Nem hoznál a fiuknak is valami ruhát.

-Oké - vigyorgott rám, majd kitáncikált a szobából, mire a tesóim felől hangos morgás hallatszott.

-De Iris nem hiszem, hogy vissza szeretnének változni. - mondta a vöröske.

-Nem nagyon érdekel. - néztem rá és a bátyáimra. Persze erre a mondatomra még jobban elkezdtek morogni.- Bocs srácok, mégse maradhattok mindig farkas alakban.

Alice vissza is jött a kezében ruhákkal, oda akart menni hozzájuk, de meggondolta magát, inkább az én kezembe nyomta. Odasétáltam, szúrós szemekkel néztek rám, azért kikapták a kezemből a ruhát jól összenyálazva és becammogtak egy paraván mögé a fal mellett. Pár perc múlva már ingben, farmernadrágban és sportcipőben álltak előttünk. Visszaálltak az ablakhoz karba tett kézzel, játsszák a sértődöttet, komolyan hány évesek ezek? Nagyot sóhajtva a Cullenék felé fordultam.

-Alex és Nick – mutattam rájuk.- Jason.

Milyen jó neki ő legalább aludhat. Fáradt vagyok és éhes, valószínű nem csak én, de nem akarom itt hagyni Jasont. Megint visszadőltem a falhoz, de most a fiuk közé.

-Anya hoz nekik egy kis ételt, légyszi. – mosolygott Edward Esmére. Hogy ez állandóan a gondolataimban turkál.

-Persze, miért nem szóltatok?- nézett ránk.

-De nem…. – még a mondatomat sem tudtam befejezni már el is ment.

-Én nem eszek vámpírkaját. – jelentette ki Alex, hogy ez milyen makacs, bár ez nekem is egy kicsit megerőltető lesz, de azért ezt nem kéne.

-Ezt, most ne kérlek. – néztem rá.

-Ti testvérek vagytok? – kérdezte Rosalie.

-Öhm igen, miért?

-A szemetek – mondta egyszerűen. Ja igen a szemünk nem is lehetne kirívóbb és egyformák.

Esme ebben a pillanatban meg is jelent egy hatalmas tálca finomsággal. Oda akarta adni a fiuknak, de ők tüntetőleg még a fejüket is elfordították. Esme szomorú arccal nyújtotta nekem, mire én készségesen el is vettem.

-Köszönjük. – mosolyogtam rá. Török ülésbe tettem a lábaimat és rátettem a tálcát. Ahogy éreztem az illatát, teljesen átjárta a vámpír szag. Mivan ezek vérszívó aromát tettek az ételbe?

Mire akkora röhögés rázta meg a házat, hogy az már rég nem állna, ha nem megerősített.

-Mi történt? - kérdezősködött a mackó testvér.

-Komolyan, hogy tudsz ilyeneket kitalálni? – röhögött vöröske mindkettőnket figyelmen kívül hagyva.

-Mondjátok már el mi történt?

-Ja engem is érdekelne. – morgott Alex, ha éhes mindig ilyen. Valószínű mondjuk nem fog enni az Esme által hozott kajából, mert túl makacs.

-Máris - vigyorgott rám szemtelenül - Iris épp azon gondolkozott milyen vámpíraromát tettünk az ételbe.

Ezen persze még a mellettem álló fiúk is nagyokat nevettek. De már nem foglalkoztam velük elvettem egy szendvicset a kilencből, és majszolni kezdtem. Nagyon finom volt, igaz régen ettem, így bármit megettem volna, de ez akkor is jó volt.

-Hmm… Esme ez nagyon finom.- mosolyogtam rá.

-Még a vámpír eszenciával is? - piszkált Emmett.

-Igen még azzal is. - vágtam rá morcosan, s tovább ettem Alexék figyelmét magamra vonva közben, pedig elismerően hümmögtem. Kíváncsi vagyok mikor fognak megtörni.

-Na jó, ne csináld már - nyögött fel Nick és elvett egyet a tálcáról.

-Áruló. - morgott Alex.

-Bocs bátyó – mondta két falat között. Mikor megettem a szendvicsemet, felnyújtottam Alexhoz. Meglepetésemre nem fordult el hanem egy nagy sóhajjal letelepedett mellénk és ő is enni kezdet.

-Na és miért vagytok ilyen messze attól a falkától? – kérdezte Carlisle, aki már végzett Jason bekötözésével. Annyira meglepődtem, hogy félre is nyeltem, s nagyokat köhögve dőltem előre.